Dóra csinos, 35 év körüli hölgy. A lakását jó ízléssel alakította ki. 10 éve él boldog házasságban. Mindenük megvan, nagyon szeretnének egy kisbabát, de eddig nem sikerült. Több kísérlet után mesterséges megtermékenyítéssel próbálkoztak, de ez sem segített. Dóra komoly allergiával küszködött, ezért felkeresett egy biorezonanciával diagnosztizáló orvosi rendelőt. Ott ajánlotta az orvos, hogy keressen meg engem, feltétlen meg kell nézni a fekhelyét, mert a mért eredmények alapján erős geopatikus sugárzásban fekszik.

Dóra aludt az ágy bal oldalán. A mérések alapján elmondtam, hogy amiben Dóra fekszik az allergia, derékfájás, nőgyógyászati problémák, daganatos betegség és meddőség kiváltó oka lehet.

Mindkettőjüket Hartmann-sugárzás éri, Dóra derekán még egy sávkereszteződés is van. Derekát, medencéjét,  lábát érinti a vízér, derekát a Curry-sugárzás, de ami a legnagyobb baj, hogy derekán, medencéjén még érctelér sugárzás is van. Tanácsoltam, hogy az ágyukat helyezzék máshova, mert ezen a helyen soha nem lesz babája.

A lakásban volt egy másik szoba is, méréseim alapján ott gond nélkül el lehetett helyezni a fekhelyet. Megfogadták tanácsomat és a másik szobába költöztek át. Sokáig semmit nem tudtam róluk.

Néhány év múlva hívott fel Dóra, hogy házat szeretnének venni, de nélkülem nem tesz egy lépést sem, csak akkor veszik meg, ha én földsugárzás szempontjából jónak találom. A kiszemelt ház kapujában találkoztunk, a nyakamba borult és össze-vissza puszilt. Elővett egy fényképet, amelyen egy gyönyörű kisgyerek volt. „Tudod Ági, ezt a kisfiút neked köszönhetem.” Elmesélte azután, hogy szobát cseréltek, minden orvosi segítség nélkül három hónap után terhes lett. 2001-ben gyönyörű, egészséges kisfia született, az allergiát pedig régen elfelejtette.